SIMPLY NE-YO___{mert imádom}*
csakazenyém.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

a navigáció
a mi kis pacsirtánk
vezérlőegység
média
minden jó dolog

a button

mégtöbb?

a csillagok az égen
   
   
ide ne jelentkezz,
én választok ki szép oldalakat.

 

biográfia

Ne-Yo 29 éves, Arkansasban született, de Las Vegasban nőtt fel. Zenész családban született, hivatását is így találta meg. Las Vegasnak köszönhető, hogy Ne-Yo a producerkedés mellett dalokat ír- és szerez, ill. énekel is. Amikor első (bemutatkozó) albumáról a So Sicket játszották le először a rádiókban (ekkor az In My Own Words - bemutatkozó, 1. albuma - még nem jelent meg), 189.5 millió hallgató volt. Billboardsben a Let Me Love You című dal hatalmas sikert aratott, több hétig a slágerlisták elején volt. ez a dal érte el, hogy jól érezd magad a bőrödben, lelkedben. A dalt Ne-Yo, Scott Storch és Kam Houffal írta. ,,ez egy nagy dal, és én boldog vagyok tőle!" - mondta Ne-Yo, amikor a dal ekkora sikernek örvendett. Rengeteg híres énekesnek írt már dalokat, pl. Nicole Scherzinger (ő 4 dalt kapott. Igazából Britney-nek készültek, de miután Britney nem volt hajlandó elmenni a stúdióba, hogy meghallgassa őket, így Ne-Yo Nicole-nak adta), Beyonce-nak is sok dalt írt már, illetve Rihannának az Unfaithful című számot. Rihannával még duettezett is, a közös szám nagy sikert aratott. Második albuma a Because Of You, várva várt harmadik albuma pedig a Year of The Gentleman.

 

                                                                                                      

 


Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön